Mi fáj ma a kis-és középvállalatoknak Magyarországon?


A kis- és középvállalatok legfőbb mozgatója, és egyben sikertényezője az ember. Ismeretségi és ügyfeleink körében a vállalatvezetők folyton az emberekre panaszkodnak - nem végzik az elvárásoknak megfelelően  a munkát, gondatlanok, nem érzik magukénak a vállalat sikerét és lehetőségeit, csak épp annyit dolgoznak, amennyit muszáj, stb. 

Hatalmas megtakarítást lehet elérni már azzal is, ha a vezetők néha beszélgetnek a munkatársakkal, a véleményüket kérik bizonyos témákban, meghallgatják őket, és amennyiben reális, a javaslatokat komolyan veszik, és megvalósítják. 

Az eredményes vezetői gyakorlat, az új szokások, rutinok bevezetése, a HR szakszerű támogatása, valamint az egyének és a szervezet fejlesztése jelentős teljesítményjavulást hozhat a vállalat életében. Emellett mind a vezetők, mind a munkavállalók elégedettségét növekszik.



Az alábbi tényezők minden vállalat sikerességét befolyásolják:

  • megfelelő munkatársakat megtalálása időben, alacsony költségen
  • a jó munkatársak megtartása, elégedettségük és elkötelezettségük növelése
  • a fontos információk eljuttatása a megfelelő emberekhez
  • a munkatársak motiválása, segítése és fejlesztése
  • a munkatársak ismerik és  értik a vállalat törekvéseit és üzleti céljait
  • a munkatársak gondolkodó emberek, akik ötletekkel is szolgálják a vállalat sikerét


Mi az a néhány feltétel, ami a költségek drámai csökkenését, és az eredmények stabil növekedését hozzák?

Íme néhány apró változás, amely bekódolja a növekedést. 

  • Tervezés és stratégiaalkotás – mi kell ahhoz, hogy ne csak papírokat gyártsunk, hanem eredményeket hozzunk? 
  • Profi munkaerő-felvétel, beléptetés és betanítás 
  • Barátságos, inspiráló környezet kialakítása, ahol a jó teljesítmény, a  támogató csapat, valamint az innováció a fő érték
  • Fejlesztés és képzés
  • A munkatársak folytonos informálása, és kommunikáció, hogy értsék és támogassák a vállalat sikeres működését
  • Terveszerűen növekvő értékesítés 
  • Használják a bevált és a modern értékesítési, illetve marketing módszereket és technológiákat
  • Stratégiai kapcsolatokat építenek üzleti partnerekkel és állami intézményekkel
  • Bátorítják az ötleteket, serkentik az innovációt, jutalmazzák az értékteremtést


A kis- és középvállalatok nem rendelkeznek olyan pénzügyi és emberi tartalékokkal, mint a nemzetközi nagyvállalatok. Sok esetben csak egyszer van esélyük valamire, és azt akkor kell jól megcsinálni. 

Mindez már Európa néhány országában a kis- és középvállalatok körében jól működik, és a cégek költséghatékony, egyszerű, mégis növekvő eredményeket érnek el. Felismerték, hogy az emberi erőforrás és a szervezetfejlesztés a 21. század sikertényezője, ami minden vállalkozásnak új perspektívát ad és lehetőséget tartogat. 

Ha bővebb információt szeretnél kapni emberi erőforrás és szervezetfejlesztési programokról, és a vállalatodat növekedési pályára szeretnéd állítani, lépj velünk kapcsolatba: az info@humanexcellence.hu címen. 


·        

A kis- és középvállalkozások jellemző növekedési problémái

A kis- és középvállalatok növekedési gátjai a helytől, iparágtól és üzleti szerkezettől függően eltérőek lehetnek. Vannak azonban olyan jellemző kockázatok, amelyekkel foglalkozni kell, mielőtt egy cég a növekedési tervét vagy export piacra lépését elkezdi megvalósítani.

Az alábbi ellenőrzőlista a növekedési és exportkészültséget mutatja

1. A vállalatnak lehet, hogy fantasztikus terméke vagy szolgáltatása van,  de ha nem tudják ezeket eljuttatni a vásárlóknak hatékonyan és eredményesen, akkor az értékesítésen fog múlni a növekedésük. A probléma különösen akkor jellemző, ha a vállalat interneten kereskedik, és nem tud megfelelő volument, minőséget és szállítói határidőt garantálni.

2. A másik nagy probléma, ha cégek tulajdonosai túlterheltek – nem tudják kiengedni a kezükből az általuk fontosnak tartott tevékenységeket. Ezért aztán nem lesz elég idejük, sem szakértelmük minden egyes operatív vagy háttértámogatáshoz tartozó feladattal megbirkózni.  A feladatok megfelelő leosztása vagy kiszervezése alapvető feltétele a növekedésnek.

3. A cégnek olyan eszközökre és informatikai – technológiai megoldásokra van szükségük, amelyek elérhetővé teszik őket, és hatékony kapcsolattartást biztosítanak. Emellett az eszközök egyszerűsítik a megrendelést, az értékesítést és az adminisztrációt. Mindezek rugalmasságot biztosítanak, és egyben növelik a munkaeredményességét.

4. A vállalkozások nagy része még itthon is függ az deviza árfolyamtól. Akik viszont nem exportálnak, nehezen jutnak pénzükhöz, és ki vannak téve az árfolyam ingadozásnak.
A pénzügyi tervezés és készültség alapvető feltétele a növekedésnek.

5. A legnagyobb sokk, ami érheti a vállalkozást, amikor elkezdene exportálni, hogy nem tudja hirtelen kiszolgálni az új igényeket, vagy nagyobb mennyiséget. A vállalatoknak házon belül is felkészültnek kell lenni a növekedésre.

6. Az embereknek új kompetenciákra van szükség, ki kell tekinteniük a megszokott keretekből, ha az egész világgal kommunikálnak, és új piacokra törekszenek. A cégnél az emberi erőforrás fejlesztés minden más előkészület alapja.

Összefoglalva: a kis- és középvállalkozások rendszerint tanácsadókra, állami szervezetek segítségére vannak utalva, ha növekedni szeretnének, és exportpiacokra törekszenek. Fontos tudniuk, hogy hol kaphatnak segítséget, és olyan szolgáltatásokat, amelyek egyszerűvé és gördülékennyé teszik a növekedést.
Az exportra való készültséget kritikusan kell vizsgálni, hogy ne induljanak neki a fenti növekedési szempontok megléte nélkül.
Ha a témával kapcsolatban kérdése merült fel. kérjük, írjon nekünk az exportfejlesztes@humanexcellence.hu címen.

Négy terület, amelyben érdemes fejlődnöd 2014-ben, hogy előremozduljon a HR-es karriered

Íme néhány praktikus tanács, hogy megbecsült és hasznos HR szakemberként tartsanak számon a munkahelyeden.  Az alábbi négy szakterület az, amelyben a jelenlegi trendek szerint érdemes fejlődni, mert ezekre egyre nagyobb az igény a vállalatoknál.



Minden, ami az adatok kezeléséről szól

Az adathalmazok elemzése és értelmezése mára elengedhetetlen feltétele lett a HR munka elvégzésének.  
A vállalatok olyan HR munkatársakat keresnek, akik tudnak adatokat kezelni, és a személyiségükkel, valamint az adatok megfelelő értelmezésével és használatával egyaránt képesek az üzletet befolyásolni.

A toborzás fejlesztése

A HR-eseknek emellett ismerniük és használniuk kell komplex jelölt keresési módszereket, valamint direkt megkeresési technikákat, hogy eredményesen segítsék a vállalatot a toborzás-kiválasztási tevékenységeikkel.
Emellett a beszállítók szolgáltatási portfoliójának megfelelő kezelése, illetve a legalacsonyabbtól a legmagasabb pozíciók betöltéséig különféle hatékony megoldások biztosítása is elvárás.

A szervezeti felépítés és az erőforrások megtervezése

Ha önmagában csak a szervezet megtervezését bízzák egy HR munkatársra, akkor az a szakember nagyon erős pozícióban van a vállalatnál.  Holisztikusan látja majd a szervezetben a tehetségeket és a jó képességű, erős szakembereket ellentétben a Business Partnerekkel, akik csak a maguk által kiszolgált területek információival rendelkeznek. 
A megfelelő embereket a megfelelő pozíciókba kell helyezni úgy, hogy a lehető legnagyobb megtérülést hozzák, és a felesleges pénzköltést pedig elkerüljék.  
Ahelyett hogy a vállalatok drága tanácsadókra bíznák a szervezet kialakítását, inkább szervezetkialakításban és fejlesztésben jártas specialistába invesztálnak.
A szervezet megfelelő elrendezése nem csak közvetlen üzleti eredmény növekedést hoz, hanem az utódlástervezésben, a helyettesítéseknél , a pótlásoknál, valamint a belső előléptetések döntéseihez azonnali megoldásokat tud nyújtani. Az egyes területek így mindig a legjobb formájukat hozzák ahhoz, hogy a vállalat üzleti célkitűzései folyamatosan teljesülhessenek.

Juttatási rendszer kialakítása

A vállalatok a legjobb és a számukra legértékesebb embereket szeretnék elismerni és jutalmazni. Ezért olyan kompenzációs szakembereket keresnek, akik ki tudnak alakítani rendszereket, és az adatok alapján egyértelműen meg tudják mondani, kik adják a legtöbb értéket a vállalatnak. Ide tartoznak a felsővezetők bónuszai, valamint a juttatási és ösztönző rendszerek is. A juttatási csomagok, bérsávok, a kompenzáció és fizetéspolitika már új szakmává nőtte ki magát a HR-en bül.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a képzés és fejlesztés, illetve a teljesítményértékelés mellőzve lesz idén, az téved. A fenti rendszerek ugyanis csak e két – képzés és teljesítmény – terület professzionális összehangolásával tudnak működni. A képzés-fejlesztésről és a teljesítményértékelésről legközelebb írunk.

További információ: www.humanexcellence.hu és www.humanresourceexcellence.com

Hiba történt a modul működésében