A vállalatok kiaknázatlan ereje - Introvertált munkavállalók

Manapság a vállalatok elvárása a munkatársak felé, hogy jó kommunikációs készséggel megáldott csapatjátékosok legyenek, akik könnyen kapcsolatot teremtenek az ügyfelekkel és a munkatársaikkal, szívesen járnak céges bulikra, ebédelni is a kollégákkal mennek, és örömmel vállalnak önkéntes munkát a cég nevében munkaidőn kívül. Emellett örömmel töltik a szabadidejüket a kollégákkal és aktívan részt vesznek a vállalati rendezvényeken, behozzák a hétvégén sütött sütik maradékát, és recepteket cserélnek egymással.

Van néhány ember azonban, aki nem ilyen. Minden munkahelyen van olyan ember, aki visszahúzódóbb, kevésbé lehet bevonni közös programokba, és nem ő a társaság közepe, ha közösen kell valamit elkészíteni, megvalósítani. Sokszor alaptalanul társaságkerülőnek , „antiszociálisnak” nevezik őket, pedig nekik egyszerűen nincs szükségük annyi külső ingerre, mint az extrovertáltaknak.

A teljesítményüket sem befolyásolja ez a személyiségvonás, hiszen ha valaki az egyéni munkastílusát követheti, és van lehetősége egyedül, zavartalanul, elmélyülten dolgozni, akkor valószínűbb, hogy ugyanazt vagy még többet tud nyújtani a munkájában, mint mások, akik esetleg a konyhában ugyanazt a problémát közösen vitatják meg. Nem igénylik a zajt, a tömeget, az újdonságot – szívesebben vannak egyedül, és csak figyelik az eseményeket, vagy privát beszélgetést folytatnak valakivel. Alapesetben, mindenkinek van igénye és alkalma közösségben és egyedül is dolgozni, de ha választhat, akkor az introvertált inkább egyedül teszi ezt.




Hogyan tudnak az introvertált és extrovertált emberek a munkahelyen eredményesen együttműködni?
  • Meetingek és megbeszélések előtt legyen lehetőség a témából felkészülni, elmélyülten „előredolgozni”. Lesz olyan munkavállaló, aki él a lehetőséggel, lesz, aki nem.
  • Tartsuk tiszteletben, hogy a kávézóban vagy az ebédidőben nem minden ember vágyik a kollégák társaságára. Lehet, hogy szívesebben ebédel egyedül, mert így tud feltöltődni a közös munkához.
  • Munkába menet, vagy munkából hazafelé örömmel megy egyedül egy könyvvel a kezében vagy fülhallgatóval a fülében, és nem keresi a lehetőséget, hogy közösen menjenek haza a kollégákkal.

Fontos különbség köztük, hogy míg az introvertált emberek elsősorban belső erőforrásokat használnak, amikor dolgoznak, addig az extrovertáltak a környezetüktől veszik az erőt. A feladatot azonban mindkét típus kiválóan elvégezheti, és a meetingeken, közös munkákban is egyformán tudnak az eredményhez hozzájárulni, csak másképpen készülnek fel, és másképpen működnek közre.

Az állásinterjúkon sok minden kiderülhet, mi komfortos a megpályázott munkából a jelöltnek, és mi nem. Ki lehet deríteni, hogyan közelítene a megoldáshoz és milyen munkastílust preferál. A szervezeten belül pedig a vezetők messzemenőkig kiaknázhatják az introvertált emberek alapos, strukturált működését és mély gondolati világát, míg az extrovertált emberekre más módon tudnak számítani. Ha a vezető nem támaszt elvárást a csoport tagjainak egyéni működése felé, és azok spontán, személyiségüknek megfelelően végezhetik a munkájukat, akkor kevesebb feszültség és csalódás lesz mindkét oldalon, és a szervezet teljesítménye is növekszik.

További információ: www.humanexcellence.hu


A munkateljesítmény javítása – néhány meglepő módszer, ami mindenkinek hasznára válhat

A mai zaklatott, nyüzsgő, információval terhelt világ nem teremt jó munkafeltételeket, és nem feltétlenül hozza ki az emberekből a maximumot a munkahelyükön. Mit lehet tenni, hogy a munkatársak magas teljesítményt nyújtsanak, függetlenül a munkájuk jellegétől? 


Sandra Bond Chapman, a texasi egyetem kognitív neurológusa arra bátorít mindenkit, hogy az agykutatások eredményeire alapozva az alábbi hét tanácsot fogadja meg, melyekkel jelentősen növelheti szellemi kapacitását, munkateljesítményét és tanulási képességét.
  • Egyszerre csak egy dologgal foglalkozz! A multitasking nem létező fogalom – egyszerre csak egy dologgal tudunk mélységében és érdemben foglalkozni. Legfeljebb sorba tudjuk állítani, ha több feladatot kell elvégeznünk, ami azonban megnöveli a stresszt, így tovább rontja a teljesítményt. Ha azonban egy dologra fordítjuk teljes figyelmünket, akkor pontosabb és gyorsabb munkát végzünk, és az újító készségünket is javítja, mintha a multitasking csapdájában csak a befejezetlen feladatok számát növelnénk.
  • Csökkentsd az információt!  Az információval elborított embereknek gondosan kell szelektálniuk, és csak azzal foglalkozniuk, ami valóban értékes információt és tudást ad számukra. A magasan teljesítő, hatékonyan működő emberek kizárják saját munkájukból a felesleges információt és a zavaró hatásokat, így könnyen tudnak koncentrálni a megoldandó feladatra.
  • A figyelmet elterelő dolgokat zárd ki a munkából! Kutatások szerint átlagosan 3 percenként zavar meg bennünket valami a munkában. Bonyolítja a helyzetet, hogy szinte vágyunk is a megszakításra, egyesek szinte függővé válnak a beérkező e-mailek, üzenetek, új bejegyzések ellenőrzésétől. Érdemes a telefont lehalkítani, csak egy képernyőt használni, becsukni az ajtót és üresen hagyni az íróasztalt – csak az legyen elérhető és szem előtt, amivel dolgozunk.
  • Gondolkozz nagyban! Ne vessz el az apró részletekben, ha valamit meg kell oldani, inkább vizsgáld felülről a problémát, teljes valójában, így egészen más szempontok szerint tudod értékelni. Ha minden egyes részletén gondolkozni kell, és részmegoldásokat keresni, nem lesz hatékony a problémamegoldás, és ismét az információs káosz csapdájában találjuk magunkat.
  • A fontos dolgokra szánj több energiát! A napi munkaórákat és az energiádat úgy oszd be, hogy a fontos és nagy horderejű dolgokat oldd meg és valósítsd meg, míg a kevésbé jelentősekre csak minimum figyelmet szánj. Legyen napi feladatlistád prioritásokkal, és legyen egyértelmű, mi az, amit feltétlenül meg kell csinálni még aznap, és mi az, ami még várhat.  A fontosakra egyenként szánj időt, és csak azzal foglalkozz egy időben - az 1. pont alapján.
  • Újíts! Változtass a napi rutinon, ami az agy egészségére és a munkateljesítményre egyaránt jó hatással van. Új megközelítés, más sorrend, új dolgok tanulása egyaránt javítják a teljesítményt.
  • Motiváld önmagad! Foglalkozz olyan dolgokkal, amiket szeretsz és szívesen csinálsz! Ha munkaidőn kívül vagy akár munkaidőben is számodra fontos és jelentőségteljes dolgokkal foglalkozol, az nagyban javítja a teljesítményt és növeli a tanulás sebességét.

A fenti hét téma alkalmazásával drámai teljesítménynövekedés, kisebb stressz és több öröm lesz a munkánkban. A vállalati HR nagy lehetősége, hogy kognitív képességeiben fejlessze a vezetőket és a munkatársakat, és olyan vállalati kultúrát építsen, amely erősíti a teljesítménynövelő szokásokat, és  természetessé váljon az ilyen rutinokra épülő működés.

További információ: www.humanexcellence.hu

A munkatársak elégedettsége - a pénz boldogít

Prof. Dr. Christian Bayer, a bonni egyetem gazdaság-matematikai kutatója egyértelmű összefüggést mutatott ki a hosszú távú jövedelem emelkedés és az elégedettség növekedése, valamint a tartós túlóra és az elégedettség csökkenése között.

A kutatás azt vizsgálta, hogy hogyan befolyásolja a növekvő bevétel és munkaterhelés a személyes elégedettséget.

Az eredmény magáért beszélt: a magasabb fizetés igenis elégedettebbé teszi a munkavállalókat, amennyiben a növekedés hosszú távra szólt, még akkor is, ha csak kis mértékben növekszik a fizetésük. Ha viszont egy egyszeri, időszakos jutalomról van szó, a munkatársak öröme nem lesz tartós, még akkor sem, ha nagy összeget kapnak.  

A másik nagy közérzet-befolyásoló tényező a munkaórák száma. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy akiknek folyamatosan többet kell dolgozniuk, mint az előzetesen megállapodott idő, azok kevésbé boldogok.



A hír újdonság értéke az a tény, hogy nem mindegy, egyszer egy nagy összeggel jutalmazzuk a munkavállalókat, vagy folyamatosan magasabb összeget kapnak, ha azt megérdemlik a teljesítményük alapján.

Emellett a tartósan hosszú munkaórák rombolják a lelkesedést. 

Ha ezeket a megállapításokat a vállalatok teljesítmény és juttatási szabályzataiban alkalmazzák, elégedettebb munkavállalókkal és költséghatékonyabb fizetéspolitikával működhetnek tovább.

További információ: www.humanexcellence.hu


Hiba történt a modul működésében